A nők feladatai

Az isten azzal bünteti meg az asszonyokat, hogy a terhessége fájdalmas, és a férfi uralkodik felette. (Móz 1.3.16.)A nők feladata volt a mosás (Homo 525.), melyet a tengerparton végeztek (Homo 526.). Kézi darálóval őrölték a búzát (Homo 537.), szőtték a ruhát (Homo 748.).A finn Kalevala részletesen leírja, hogy a nőknek mikor kell felkelniük – hajnalban tüzet kell rakni, ellátni az állatokat, majd a házat kisöpörni, enni adni a gyerekeknek. A házi munka közepette is csak rendesen felöltözve szabad dolgozni
Ha a férfiak megjöttek a mezei munkából, mosdóvizet kell készíteni, meg kell darálni a gabonát, kiszitálni, kenyeret dagasztani, sütni. Minden munkát csak szépen halkan szabad végezni, hogy ne legyen feltűnő, hogy az asszony dolgozik. Este be kell fűteni a szaunát, szőni, fonalat készíteni. A vendégeket mindig szívesen kell fogadni, de amikor elmegy, nem szabad messzire kísérni, nehogy a ház ura féltékeny legyen. Gond esetén sem szabad a szomszédnak panaszkodni. (Kal 1.178-191.)Fel kellett dolgozni a gyapjút. (Kal 2.47.)

A parázna nő

A paráznaságot általában tiltották az alaptörvények, gyakran halállal is büntették. Ugyanakkor a különböző történelmi korokban és kultúrákban más-más számított paráznaságnak: egyes esetekben elnézték a többférjűséget is. Az alábbiakban erre olvashatunk néhány példát.

Az indiai Mahabharata szemléletesen leírja azt az esetet, amikor öt fivér egy nőt vett feleségül (Mah114-116.), pontosan meghatározva ki mikor lehetett vele együtt, viszont ha valamelyik testvér ezt a megállapodást megszegte száműzetésbe kellett mennie. (Mah124-127.) Az egykorú vélemények is megoszlottak arról, hogy ez paráznaságnak számított vagy sem.

A többférjűségre Man szigetén is találunk példát (Cae 105.), ahol 10-12 fivérnek egy felesége volt.

Az Újszövetség is részletesen taglal egy hasonló helyzetet, bár ebben az esetben a feleség nem egyszerre lép házasságra több fivérrel, hanem a férj halála után a férj fivére „örökli” az özvegyet. Amikor tehát egy férj meghal, a hagyományoknak megfelelően a fivére elveszi a testvére özvegyét, és ez így folytatódik, míg mind a hét fivér feleségül veszi az asszonyt. (Máté 22.23-30.) Felmerül a kérdés: parázna-e az asszony vagy sem? Erre viszonylag egyszerű a válasz: ha a férje életében máshoz menne feleségül, akkor parázna lenne, így azonban a halál megszabadította a kötöttségektől. (Rom 6.7.) Arra azonban nem kapunk választ az Újszövetségből, hogy a feltámadáskor a többszörös özvegy melyik fivérnek lesz a felesége, és vajon akkor paráznának számít-e.

Marco Polo leírt egy szokást, (Pol 100.), amely elkerüli a paráznaság kérdését. Ha egy férj 20 napnál tovább van úton, akkor ott megnősülhet, a felesége pedig férjhez mehet. Ez nem számít paráznaságnak. Csak az nem derül ki Marco Polo leírásából, hogy mi a helyzet akkor, ha a férj visszatér – talán el kell válnia a feleségnek? És mindezt hányszor lehet megismételni? Havonta, kéthavonta, esetleg évente?

Marco Polo szerint egyes területeken a paráznaság érdem volt, mivel Tibetben nem becsülték azokat a nőket, akiknek nem volt több szeretője (Pol209-210.). Ugyanez vonatkozik Kaindu – Szecsuán – tartomány lakóira is (Pol212-213.).

A férfi és a nő

Néhány érdekesség a férfi-nő kapcsolatról az ókori irodalmi hagyományban és a Bibliában:

Az indiai Mesefolyamok óceánjában (Kathá-szarit-szágara) a férfi és nő találkozáskor lángra kap (Mes 1.406.), a találkozás gyönyört okoz (Mes 1.407.). Ha nincs szelíd feleség, nincs miért hazamenni. (Mes 1.579.) Ugyanakkor az asszony csak akkor jut az égbe, ha engedelmes. (Mes 2.301.)

Az ókori görögöknél a két nem rangsorát jól jelzi Télemakhosz kijelentése, hogy az anyját férjhez adja, ezzel is jelezve a férfi vezető szerepét. (Homo 1.292.) Sztrabón viszont említést tesz a férfi „gyermekágyról”, amely a természeti népeknél is jellemző volt. (Str 193.)

A római korra jellemző a nők szavazati jogának megtiltása, valamint az a szabály, hogy nőknek nem lehetett szobrot emelni. (Cat 34.)

Szent Pál szerint a feleségnek és a férjnek kötelessége egymás tiszteletben tartása (Kor 1.7.3-4.), de meghatározza a sorrendet is: az asszony feje a férfi, a férfi feje a Krisztus, a Krisztus feje az Isten. (Kor1.11.3-12.)

A nő jelleme

Az alábbiakban néhány idézetet olvashatunk arról, hogyan írták le a nők jellemét az ókori Európában, a Közel-Keleten és Indiában.

Az indiai Mesefolyamok óceánjában sok utalást találhatunk a nő jellemére:

A nő csapodár – „Az egyikre kacsingat, míg a másikat szóval tartja.” (Mes 1.25.)

Fél az igazságtól. (Mes 1.35.)

A férfi józan gondolkodását befolyásolja. (Mes 1.136.)

Fogságban tartja az embert, mint a szurok. (Mes 1.183.)

Az asszony kettős: méreg és nektár. (Mes1.194.)

Az asszony hibás természete megváltoztathatatlan. (Mes 1.203.)

„Nem ház a ház asszony nélkül.” (Mes1.214.), de a nővel nehéz beszélni (Mes1.214-215.), s tanácsot kérni sem jó tőle (Mes1.250.).

A rossz nő átok, a jót az istenek is szeretik (Mes 1.280.), de ha a nő elérte célját, kicseréli a férfit (Mes 1.285-285.).

Esze van (Mes 1.286.), ha erényes, akkor a legszebb ékszer (Mes 1.292.).

Férfi és nő találkozásakor a „vaj lángra kap” (Mes 1.406.), és a legnagyobb gyönyört jelenti (Mes 1.407.).

Ha nincs hű feleség, nincs otthon. (Mes1.579.)

A jó nő közel van, a rossz ha közel is, mégis távol. (Mes 2.307.)

A nő mindig változik. (Mes2.310-311.)

Az embert nem a futó évek, hanem a házsártos asszony öregíti. (Mes 2.464.)

Az Ezeregyéjszaka is elég csapodárnak állítja be a nőt. (Ezer 11.)

Homérosz (Homo 2.104-105.) a hűség jelképévé tette Pénelopét, akit a Korán is megemlít, de az iszlám szent könyve arra szólítja fel az asszonyokat, hogy ne tegyék azt, mint Pénelopé, aki éjszaka felfejtette, amit nappal szőtt (Kor 16.92.).

Sztrabón szerint az asszonynépséget csak a vallási babonákkal lehet féken tartani. (Str 58.) Josephus Flavius ellenben azt mondja, hogy a nő felmagasztal, és a férfiak mindent megtesznek a kedvükért. (Fla 9-10.)

Az Ószövetségben azt olvashatjuk, hogy a nőt általában a kíváncsiság jellemzi (Móz 1.3.6.), azért evett a tiltott gyümölcsből. A Korán szerint viszont nem Éva volt a kezdeményező a tudás gyümölcsének a megszerzésében, hanem Ádám. (Kor 20.120.)