„Az istennek nincs pénze … az isten meztelen”

„Az istennek nincs pénze … az isten meztelen” /Sen 260./

Minden ember csoport, akik valamilyen természetfeletti, felsőbbrendű lényben hittek, imádtak valamilyen természeti jelenséget – napot, holdat – benépesítették a természetet istenekkel mindig valamilyen áldozatot mutattak be az isteneknek a jóindulatuk elnyerése miatt. Ez az „áldozat” végig kíséri az emberi történelmet és véleményünk szerint ez jelentette az eredeti bűnt, melyet az áldozat – tevők az embertársaikkal szemben elkövettek.

Lopás: általában minden vallás tiltotta a más tulajdonának az elvételét, de különösen az isteneknek szánt adományok eltulajdonítása volt az egyik főbűn.

„Nem loptam el a templomok áldozati barmait.”/Egy 2.18-19./

Az áldozat általában pazarlást is jelentett, mivel az áldozatokat elégették, vagy valamilyen más módon megsemmisítették:

„Ökröket és kecskéket öltem le neked…

Táplálékról gondoskodtam neked….

Kenyeres sütöttem neked”…/Egy 2.103-105./

Az egyiptomi kultúrára jellemező piramis építések az isten – fáraó emlékeit jelentette. Egyben a felhalmozott javak „ elpazarlása”, melyek a sírleleteket jelentette.

„A kincs, amit életedben szorgalmasan gyüjtöttél…….

mihelyt a halál hív…..

magadra hagyd” /Mes 1.130./

Az isten nem vár jutalmat, áldozatot. „Az isten nem úgy őriz, mint pásztor, hogy bot van a kezében. /Mes 1 180./

Viszont az indiai kultúrára jellemző önkéntes tűzhalál öngyilkosságra ösztönözte az asszonyokat. /Mes 1 293./

A Titkos Tanítások szerint a Legfelsőbb lény hétféle táplálékot teremtett /Upa164./ - az isteneknek kettőt áldozatot és felajánlást, ezzel mintegy kényszerítve az embereket az élelem „ pazarlására”.

A homéroszi görögök is áldoztak az isteneknek, hogy a halottak lelke megnyugodjon /Homo591./, valamint az elhunyt fegyvereit is elégettek máglyán /Homo 595./.

A második főbűn a gyilkosság: az első gyilkosság oka Káin és Ábel /Móz 1.4.1-16./ esetében azért történt, mert Ábel állatot áldozott fel, míg Káin a föld termékeit, melyet az isten nem vett jó néven – szinte nem fogadta el Káin áldozatát. Ebben az esetben két gazdálkodási forma állattenyésztés és földművelés képviselői csaptak össze, melyből az állattenyésztők kerültek ki győztesen, amit a teremtés sorrendje is igazol: az isten megteremti Ádámot, majd Évát, majd az állatokat, majd a növényeket, hogy az az állatok tápláléka legyen.

A pogány kor áldozatára emlékeztet Ábrahám cselekedete, amikor az isten ösztönzésére fel akarta áldozni fiát Izsákot.

A második „tízparancsolat” is előírja az istennek történő áldozást, /Móz2.34.10-26./, viszont azt úgy kell tenni, hogy „kedvesen fogadtassatok” /Móz 3.19.1-36./

A Zsoltárok Könyve /Zsolt 49.11./ megjegyzi, ha valaki meghal, semmit sem tud magával vinni, a dicsőséget sem. /Zsolt 49.18./

Flavius Josephus /Fla 48./ már párhuzamot von Zeusz és  a keresztény isten között, csak az elnevezésük más. Kijelenti, hogy a törvénygyűjtemények a legnagyobb bölcsességről tesz tanuságot.

Tárgyilagosan elemzi /Flah 150-156./ az emberi cselekedet kiváltó okát, a jó és rossz cselekedeteket, melyek teljesen függetlenek az isten akaratától.

A germánok nem tartják összeegyeztethetőnek, hogy az isteneiket falak közé zárják, egészen addig, amíg a keresztény vallásra nem tértek át /Tac 44./

Véleményünk szerint a Korán sokkal tárgyilagosabban közelít a témához, amikor kijelenti, hogy Jézus, Mária fia nem más, mint egy próféta /Kor 5.84./

Allah, az isten nem rendelkezik emberi tulajdonsággal – nem nemz gyereket, hanem teremt /Kor 19.217./

A pazarlás megszűnését jelenti az az előírás, hogy az áldozati tevék húsát szét kell osztani az éhezők között. /Kor 22.36-37./