Mindennapi kenyerünk

A fogyasztott élelmiszerek alapján is három csoportot tudunk megkülönböztetni:

• a felső, irányító réteg, - akik a szem szájnak ingere által meghatározottakat megengedték maguknak
• a középső, a lecsúszástól tartó, és a felkerülésre esélyt nem látó réteg
• a kiszolgáltatott, kiszolgáló termelő csoportok, rabszolgák, földművesek, halászok, katonaság

Minden társadalmi alakulatban feltalálható az adott földrajzi körülményeknek megfelelő alapélelmiszer, melyre a korabeli irodalom szinte nem is utal, mert értelemszerű volt a fogyasztása. A különlegesebb élelmet pedig mindig megemlítik.

Rövid áttekintés során betekinthetünk a két gazdagabb csoport által elfogyasztott élelmiszerekről, valamint az általánosan fogyasztott mindennapi élelmiszerekről.

Az egyiptomi Halottak könyve csak nagyon röviden említi meg a cipót, illetve a sört. (Egy 1.72) A különleges indiai ételek is csak a felső rétegek számára voltak elérhetők. (Upa 183.) Firdauszi szerint Ahrimán azon fáradozott, hogy az embereket a zöldség és gyümölcs helyett rászoktassa a hús fogyasztására, mivel az bátorságot ad. (Fir 27.) Az irániak étele, itala a bor, a kenyér, a gyümölcs és a vadszamár húsa volt, de a legelterjedtebb a gyümölcs fogyasztása volt. (Fir 230, 232, 240 és 329)

A tengerparti és a nagy folyók mellett lakók mindennapi étele a hal volt, csak akkor említették meg az ételeket, ha húst és nem halat ettek.

A homéroszi idők étel ünnepe a hús volt, melyet minden alkalommal megemlítettek (Homi 19.), viszont a mezőgazdasági munkák (Homi 89.), a kenyérgabonák megtermelése is fontos volt. (Homi 235.) Speciális grillezést is folytattak, melyek a hagyományai a mai napig fennmaradtak, a deszkára szegezett és a meleg levegővel megsütött hús formájában. (Homi 151.)

Mint minden halat fogyasztó népcsoportoknél, a görögöknél is ünnepnek számított a disznózsír fogyasztása, felhasználása is. (Homi  376.) Az élelmiszerek közé tartozott a kenyér és a bor is. (Homo 468.) A vacsora készítése során általában nem említettek semmiféle ételt, ami azt jelentette, hogy a szokott halat ették. (Homo 496, 497, 498.) A bort vizezve itták (Homo 566.)

A szegényebb csoportok, akik állattartással foglalkoztak, a leölt kecske bendőjébe töltött vérrel, hájjal elkészített ételt ettek. (Homo 700.) Mindennapi élelem közé tartozott a datolya, melyet a rabszolgák és a szegények fogyasztottak. (Xen 65-66.) A Xenophón által vezetett görög seregnek a „barbárok” kenyeret, sajtot és bort adtak. (Xen 74.)

A római időkben korán kialakult egyes területek – pl. a mai Belgium – speciális  ételei, melyeket Rómába szállítottak (Str 222.). Ilyen volt a tej, a sajt és a sózott hús.

Martialis a korabeli forrásokra hivatkozva említi meg a vérivó szarmatákat mint érdekességet (Mar 38.), de részletesen felsorolja a római patríciusok ebédjeinek összetételét, azok beszerzési forrásait. (Mar 130-131.) Ismerteti a különféle helyek különleges ételeit (Mar 132-134.), és ismételten leír egy pompás lakomát (Mar 153.) Ez már nem a mindennapi kenyér kategóriája, de érdemes megnézni (Mar 339.). Mint különlegességet sorolja fel az ajándékba adható élelmiszerek nevét, összetételét, esetenként a származási hely megjelölésével. (Mar 410-431.)

A germánok mindennapi itala az árpa és rozslé (sör), a part menti lakók a borhoz is hozzájutottak. Ételeiket az erdei gyümölcsök, valamint a friss tej vagy aludttej alkották. Általában fűszereket nem használtak. (Tac 1.52-54.) A fűszerek alkalmazása ugyanis a melegebb éghajlatra volt jellemző, részben tartósítás céljával, részben pedig a (romlott) íz kompenzálására.

A germán ételek szöges ellentétei a Plinius által leírtak, melyek salátát, csigát, tojást, tejet, olajbogyót, céklát és egyebeket tartalmaznak. (Pli 36.) Érdekes megemlíteni, hogy a rómaiak leírásai szerint a Brit-szigetek lakói nem ettek nyulat, libát és tyúkot. (Cae 104.) A Man-szigetiek gabonán és tejen éltek. (Cae 105.) Tacitushoz hasonlóan Julius Caesar a germánok ételeként a tejet, a sajtot és a húst sorolja fel. (Cae 142.) Caeser leírása szerint a chara nevű gyökér tejjel történő elkeverésével kenyérféle készíthető (Cae 343.), a búzát pótló árpát ledarált fakéreggel pótolták, úgy sütötték a kenyeret. (Cae 343.)

A vikingek mindennapi ételét a sajt jelentette (Nja 1.180.), melynek a melléktermékét, a savót is megitták. Rendszeresen fejték a birkákat (Nja 1.197.) Ezenkívül heringet, tőkehalat halásztak, fókára vadásztak, gyűjtötték a madártojásokat (Kop 36.), a partra vetődött bálnák feldolgozása mellett gabonát termesztettek, a tengerben az uszadékfát összegyűjtötték, feldolgozták. (Kop 63.) A sör mellett megitták az írót (a vajkészítés melléktermékét) és a savót (a túró és a sajt melléktermékét). (Kop 88.) Aludttejet a spontán alvadás mellett úgy készítettek, hogy a borjak oltógyomrába töltötték a friss tejet, ami ott megalvadt, és létrejött a sajt alapanyaga. (Kop 174.)

A kontinensen élő germánok mindennapi élelme a kása és a hering volt (Edd 97.), csemegének számított az alma (Edd 91.) A volt római birodalom területén ismerték a bort is (Edd326.).

A Korán különféle előírásokat tartalmaz az étkezésre vonatkozóan. Megtiltja a bor fogyasztását (Kor 5.90.), a zarándokút alatt engedélyezi a halászatot, más esetben azonban tiltja (Kor 5.96.). Részletesen elemzi a zsidókkal kapcsolatos tiltásokat, mely szerint nem fogyaszthatnak olyan állatot, melynek karma van, ezenkívül tilos a szarvasmarha és juh zsírjának – szalonna – fogyasztása, kivéve, ha a zsír nem szalonnából, hanem a belsőségekből származik. (Kor 6.146.) Ugyancsak tilos volt a döglött állat húsának fogyasztása, valamint a disznóhús is, kivéve ha valakinek – kényszerhelyzetbe  kerülvén – nem volt más választása. (Kor 16.115.)

A kínai étrend (Maj 1.15-16.) gyümölcsökön kívül gyökereket is tartalmazott. A tengerparton halásztak, rákásztak, sót pároltak (Maj 1.17.) Ették a szójasajtot, a hegyi szilva leveléből pedig teát főztek (Maj 1.196-197.) A papok és a szerzetesek nem ehettek hús, bort sem ihattak (Maj 1.262.), ezért mártásban elkészített zöldségeket ettek. (Maj1.324.) A felső tízezerbe tartozók ehettek mindenféle jót – medvetalpat, kígyót, vadakat – és ihattak bort (kókuszbort) is hozzá. (Maj 2.23.) A házakra kitűzött szalmacsomó jelezte a kocsmát. (Maj 2.36.)

A tatárok eledele tej és hús (Pol 119.), italuk a kanca- és tevetej. Úti felszerelésük két bőrtömlő a tejnek, illetve egy kis fazék a hús főzésének. Az elejtett vadat felkockázták és vízben megfőzve ették. Néha a lovak vérét is itták. A szárított tejet – azaz a tejport – vízben feloldva fogyasztották. A felforralt tejet lefölözték, a tej föléből (tejszín) készítették a vajat, a lefölözött tejet pedig napon besűrítették, megszárították. (Pol 122-123.)

Maco Polo leírása szerint a khataj nép rizsbort iszik, amely lényegesen erősebb a gyümölcsboroknál. (Pol 190.) Indiában (Pol 320.) a szerzetesek – csugi rend – nagyon keveset esznek és isznak, csak kenyeret, rizst és tejet fogyasztanak.

A nomád mongol törzsek (Mon 20-21.) vad gyümölcsöt, gyökeret, halat esznek, az aludttejet gyakran vízzel hígítva fogyasztják. (Mon 50.) Mindennapi élelmük a kecsketej teve vérével keverve. (Mon 56.) Rendszeresen vadásznak, napi 10 darab pocok egy embernek elegendő élelmet jelent naponta (Mon 147.)

A kínai étrend rendszerint 8-10 kis tányérban elkészített 4-5 féle hús, saláta, mártás, kacsa, édességek. Italuk a sárga bor – pálinka – és a sör. (Lig 75-77.)

A tatárok eledele, mint már korábban említettük, a vérrel megaltatott tej. (Spat 227.) A kenyeret nem ismerték, napi 1-2 kancsó köleskását ettek, néha húst, annak levével együtt. (Carp 279-281.)

Csak érdekességképpen említjük meg Cselebi útleírását, melyben Temesvár (Csebi 32.) és Nagybánya (Csebi 112.) vízimalmairól ír, és megemlíti a nagyüzemi kenyérsütést, amikor több ezer török katonának kellett kenyeret sütni (Csebi 143.). Cselebi leírja az italukat (Csebi 168.), a fejadagokat (Csebi 173.), a korabeli népkonyhákat (Csebi 285.) és az általánosságban elterjedt imáreteket, ahol mindenki étkezhetett. (Csebi 599.)

A finn nemzeti eposz a hétköznapi ételek között a halat (Kal 2.75.), a rozskenyeret (Kal 2.6.) és a sört említi meg. Az észt Kalevipoegben a mindennapi élelmiszerekről nem esik szó, csak a „jobb ételek”-ről. (Kalp 175-176.)