„Megbocsátó próféták”

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre.” (Máté 10.34-37.)

A bibliai alapelvek között az egyik legfontosabb a bosszú (Móz. 1.9.6.) a „szemet szemért” (Móz. 2.21-25.) elv volt. Az ószövetségi törvények meghatározták a halállal büntetendő cselekedeteket is, mely szerint a varázsló asszonnyal történő beszéd (Móz.2.22.18-19.), a barommal történő közösülés és a más isteneknek történő gyermekáldozás jutalma a halál. (Móz.2.22.20.) A gyermekáldozat tilalma kapcsán fontos megemlíteni azt az ótestamentumi jelenetet, amikor Ábrahám fel akarta áldozni a fiát, Izsákot, s az Isten kicserélte a gyermeket egy kosra.

Halált érdemelt az, aki a régi pogány isteneknek emberáldozatot mutat be, vagy jósokhoz, jövendőmondókhoz fordul, szidalmazza atyját, anyját, ha más feleségével paráználkodik, atyja feleségével hál, menyével, férfival hál, ha leányt anyjával együtt elvesz, ha barommal közösül, illetve ha vértestvérével hál. (Móz.3.20.1-21.) A gyermek feláldozása szintén tilos. (Kir.23.10.)

Az Újszövetségben érdekesen jelenik meg a kérdés: nincs mester, nincs doktor, nincs tanító csak a Jézus. (Máté, 23.8-10.) Ez egybecseng azzal az elvvel, amit a törvényeknél ismertettünk, mely szerint az emberek, a férj, feleség, gyerek, szülő ne egymást szeressék, hanem Jézust. Kell az ellenfél, az ellenség, az ellenség képzete, ha kell még a családon belül is, hogy az emberek az Urat imádják. (Máté, 22.36-40.)

A kereszténység megjelenését követően Seneca teljesen szembe megy a keresztény tanokkal, az Újtestamentumban foglaltakkal, ő a halált jutalomnak, feloldozásnak tekinti. (Sen,44-45.)

A Mahabharatában a bosszú mértéke az alá- és fölérendelt viszonyok függvénye. Javasolja a szolga megölését, ha az ura fejére nőtt, viszont egy pap megölése után váltságot kell fizetnie, és akkor megtisztul. Viszont ha a barátját árulja el, a pokolra kerül (Mes, 1.62.).

A Korán is egyértelműen az Ószövetség alapján a „szemet szemért” elvet vallja, viszont az ellenség-kép megalkotása céljával meghirdeti a szent háborút. (Kor 2.178, 193. valamint 5.45.) Ha egy hívő egy másik hívőt megöl, váltságdíjat kell fizetni (Kor 4.92-93.), viszont célszerű mértékesnek lenni a bosszúállásban. (Kor 17.33.) Ez a mértékletesség azonban nem érvényes a hitetlenek esetében. (Kor 47.4.)

Az izlandi szagából kitűnik, hogy a vérváltság mellett – vagy helyette – a száműzetés is szóba kerülhetett. (Nja,204.) Némely esetben azonban a váltság és a száműzetés helyett a bosszú dominált. (Hraf, 60, Kop, 103.)