Az emberi vágyak között olyan elérhetetlen célokat találunk,
mint a túlvilági utazás, az örök élet italának megtalálása, a feltámadás vagy
az aranycsinálás.
A be nem teljesült vágyak, az álmok és rémálmok teremtették
meg a pokol és mennyország képét, melyet általában férfi szemmel nézve
alakították ki. Természetesen a túlvilágról alkotott képet minden esetben a
hely földrajzi elhelyezkedése határozta meg. Egy eszkimót azzal nem lehetett
azzal riogatni, hogy a pokolban pokoli meleg van, egy száraz, sivatagi meleg
helyen élőnek a pokol a meleget jelentette, a mennyországot pedig a hideg. Ami
az egyiknek pokol, az a másiknak mennyország.
Az egyiptomi lélek – a földi léthez hasonlóan átkel az égi
vizeken (Egy 1.31.),
a Tűztavon hajózva (Egy1.50.) eléri a holtak birodalmát. Közben
hasonló lesz az istenekhez, (Egy 1.65-68.)
istenné válik maga is. (Egy 1.69.) Újjászületik (Egy 1.70.), fehér cipót eszik, és sört iszik (Egy 1.72.) Betartja
az előírásokat – ami az emberi természet ismerete miatt szinte lehetetlen (Egy 2.18-19.) –,
és „tiszta” élete miatt (Egy 2.20-23.) gyermekként születik újjá.
Ebben a gondolatmenetben a vágyálmok a sör, a fehér cipó
szerepelnek, valamint az elrettentő tűztenger, melyen át kell kelni. (Egy 1.76-77.) Vándorlása
közben a lélek előtt szétválnak az égi Nílus hullámai (Egy 1.76-77.), akárcsak Mózes történetében.
A mezopotámiai legenda szerint (Agy 97-101.) Asszír herceg a túlvilági utazása
során kígyóra hasonlító halállal találkozott.
Az indiai mennyországba csak azok az asszonyok juthatnak be (Mes 2.301.),
akik alázatosak a férjükkel szemben. Akit a fia tisztel, az asszonya ellátja és
vagyona van, az már a mennyekben érezheti magát (Mes 2.304.)
Seneca szerint a túlvilág sem jó, sem rossz, mert e két tulajdonság
az anyagra jellemző (Sen 44-45.) A halál megkönnyebbülést jelenthet, mert az élet
gyakran pokol (Sen 45-47.), illetve ami az életben jó vagy rossz, a halállal eltűnik (Sen 234-235.).
Érdekesen fogalmaz a Korán (Kor 23.1-11.) amikor meghatározza, ki üdvözülhet,
ki kerülhet a Paradicsomba: „akik nem paráznák, alázatosak, üres fecsegésre nem
figyelnek, akik adományoznak, akik a nemi életben önmegtartoztatók, akik a
rájuk bízott pénzzel elszámolnak, vállalt kötelezettségeiket teljesítik, akik
imáikat betartják.” A pénz visszafizetésére vonatkozó előírás kapcsán érdemes
utalnunk az úgynevezett második Miatyánkban foglaltakra (Luk 11.2-4.), mely szerint
a rábízott pénzt felszólítás nélkül vissza kell adni. Ezt a szabályt Plinius is
megemlíti mint a keresztének alapvető jellemvonását, amelyre esküt tettek. (Pli 531-533.)
A Paradicsomban nagy szemű hurik vannak – nekik ez netán a
pokol? (Kor37.40-48.) Ez is férfiszemmel látott túlvilág, akárcsak a végtelen
vadászmezők az indián mondákban. Senki sem beszélt végtelen szövőszékről vagy
végtelen kenyérgyúrásról.
Marco Polótól tudjuk, hogy a „hegyi öreg” a Koránban leírt
pokol és mennyország alapján (Pol 83-87.) teremtette meg a saját politikai
érdekét szolgáló ál-Paradicsom intézményét.
A kínai hiedelmek szerint a lelkek hídján keresztül jutnak
le a pokolba a szülőket káromlók és a parázna nők. A Hiába Haltak Városában is
sok lélek van (Maj1.169-170.). Megtalálható viszont a Halálból Menekülők Drága Kapuja is (Maj 1.170-171.),
azon keresztül juthatnak vissza az életbe.
A „sárga istenek” (Lig 222-223.) pokol-képe a hidegtől egészen a
melegig tart, ami a nagy területet felölelő szélsőséges időjárási viszonyoknak
a tükörképe.
A túlvilágról szóló hiedelmek rövid összefoglalását talán
Carpini (Car 274.)
megállapításával zárhatjuk le legegyszerűbben, aki szerint a túlvilág olyan,
mint a földi lét, de jobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése