Idézet 33

„24. Levél

…A természet testem súlyos tömegéhez kötözött. Meghalok? Ezzel azt mondod ki: megszűnik a lehetősége, hogy beteg legyek: megszűnik a lehetősége, hogy megkötözzenek: megszűnik a lehetősége, hogy meghaljak.

      Nem vagyok olyan csacska, hogy az epikureus nótát fújjam el itt sorról sorra, és elmondjam, hogy az alvilágtól félni hiábavaló, sem Ixiónt nem forgatják keréken, sem Sisyphos nem görgeti vállával a sziklát a hegynek fel, és senkinek sem szakíthatják ki naponta újra növő máját. Senki sem olyan gyermek, hogy féljen Cerberustól, az árnyaktól s a csupasz csontokból összeeszkábált kísértetalakoktól. A halál vagy elemészt minket, vagy megszabadít. Ha szabadon eresztett, a terhet ledobva megmarad jobb részünk, ha elemésztett, semmi sem marad, jó és rossz egyaránt elillan…

.. naponta meghalunk. Hiszen mindennap elvesz egy részt az életből, s még akkor is mikor mi gyarapodunk, az élet fogy. Elveszítettük a csecsemőkort, aztán a gyermekkort, majd a serdülőkort. Egészen a tegnapig minden elmúlt idő megsemmisült: s azt a napot is, amelyet most élünk, megosztjuk a halállal.”  /Sen 234-235./

Seneca: Vigasztalások, Erkölcsi levelek, Európa, 1980. Ford.: Révay József, Kurcz Ágnes