Tízparancsolat - tabuk - törvények

Ószövetség

Az emberek együttélését minden esetben különféle előírások, tabuk, törvények szabályozták, azok be nem tartását valamilyen módon büntették.

Összeállításunkban az írás megjelenését követően összeállított előírásokat hasonlítjuk össze, figyelembe véve, hogy melyek az általános előírások, melyek részlegesek vagy egyediek.

Kiindulási pontnak vegyük a mindenki által ismert tízparancsolatot, melyet összehasonlítunk a Bibliával, az egyiptomi Halottaskönyvvel, az Eddával, görög-római véleményekkel, a Koránnal, mezopotámiai mondákkal, Plano Carpini, Marco Polo által leírtakkal és más forrásmunkákkal.

Nem vonunk le következtetést, csak szembeállítjuk a leírt véleményeket, megjelölve a forrásokat is, melyeket kivonatosan már korábban ismertettünk.

Elsőként nézzük meg a keresztény kultúrkörben jól ismert Tízparancsolatot a Katolikus Lexikon 4. kötet (Magyar Kultúra Kiadás, 1933, Szerk.: Bangha Béla) 364–365. oldala alapján:

„1. Én vagyok a te Urad, Istened: Uradat Istenedet imádjad és csak neki szolgálj.

2. Istennek nevét hiába ne vedd.

3. Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját megszenteljed.

4. Atyádat és anyádat tiszteljed.

5. Ne ölj.

6. Ne paráználkodj.

7. Ne lopj.

8. Hamis tanulságot ne szólj felebarátod ellen.

9. Felebarátod feleségét ne kívánjad.

10. Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánd.”

Az Ószövetségben ebben a formában nem szerepel a Tízparancsolat, hanem 16 alapelvet fogalmaztak meg (Móz, 2.20.0-17.). Ezek azonban nem azonosak az első kőtáblára írtakkal, mivel azt időben megelőzik. Az eredeti 16 rendelkezés további 6 tétele megtiltja a faragott szobrok készítését, imádását, valamint az Isten szeretetére ösztönöz, egyben egy burkolt fenyegetést is tartalmaz, mely szerint „megbüntetem az atyák vétkét a fiaikban”, s előírja a hetedik nap mint pihenőnap betartását.

Mint ismeretes, Mózes a hegyről visszatérve – mely minden népnél az istenek lakhelye – a tapasztaltak miatt összetöri a kőtáblákat (Móz, 2.32.15, 19.), majd visszatér a hegyre és az Úr mondta, hogy a második kőtáblára írja fel a törvényeket (Móz, 2.34.10-26.). A második kőtáblán szereplő törvények sem azonosak a Tízparancsolattal.

A második kőtábla szövege végeredményben egy hódító háború elvárásait ismertette, mely szerint a meghódított területeken le kell rombolni az ottani istenek oltárait, meg kell tiltani az idegen istenek imádatát, a meghódított népek lányait oda kell adni a „te fiaidnak”, meg kell tiltani, hogy a meghódított területeken az ott imádott istenekről szobrokat készítsenek, minden elsőszülött – legyen az gyerek, állat, vagy bármi – a hódítók tulajdona. Hat nap munka után következik a pihenőnap, melyet mindenkinek be kell tartani.

Az Újszövetség érdekes kérdéseket vet fel

Az Újszövetségben a „ne ölj”, a „ne paráználkodj” és a „hamisan ne esküdj” kivételével más parancsolat nem szerepel. (Máté, 5.21-33.)

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre… hanem hogy fegyvert….

… meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja… közt…

… A ki inkább szereti atyját és anyját hogynem engemet, nem méltó hozzám.” (Máté, 10.34-37.)

A következőkben egyértelművé válik az Újtestámentum alapelve:

„Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?

Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté, 22.36-40.)

Az Egyiptomi Halottak Könyve

Az egyiptomi Halottas Könyvben hosszú leírást olvashatunk a korabeli egyiptomi viszonyokról. Az emberek a szívükben hordták a rosszat, szenvedést okoztak, erőszakoskodtak a családtagjaikkal, az igazságot felcserélték a hamissággal, hitvány emberekkel közösködtek, törvénytelenségeket követtek el, sokat dolgoztattak másokat, gőgösek voltak, rangkórságban szenvedtek, a szolgákat gyötörték, káromolták az istent, az éhezőkön nem segítettek, isteneknek nem tetsző dolgokat cselekedtek.

A szolgákat kínozták, szenvedéseket, éhínséget okoztak. Öltek, gyilkosságra bujtogattak másokat. Ragályt terjesztettek az emberek között, csalárdsággal növelték a vagyonukat, elvették más földjét, meghamisították a mértékeket. Ellopták az isteneknek szánt adományokat, a templomokban gyalázatosságokat cselekedtek, az adományokat lecsökkentették. A gyerekek szájától elvonták a tejet, elhajtották más állatait, a szent ligetek madarait elfogták, a szent vizekben halat fogtak, feltartóztatták a vizet más földje elől, megrongálták a csatornákat, szembeszálltak az istenek akaratával. (Egy, 2.18- 19.)

Mindennaposak voltak az istentelen cselekedetek, a kegyetlenség, a durvaság, a rablás, a szándékos rosszakarat, a súlyok és mértékek meghamisítása, mások becsapása. Gyakori volt az isteneknek felajánlott áldozatok eltulajdonítása, a hazudozás, mások ételének elvétele, a rágalmazás, a kötekedés, mások becsapása, más földjének elvétele, a hallgatózás, a fecsegés, az átkozódás.

További bűnök az áldozati állatok leölése, amelyek a templomok tulajdona volt, a házasságtörés, az önkielégítés, a homoszexualitás (a leszbikus kapcsolatokat nem említik), a félelem terjesztése, az idő rendjének felforgatása, a hirtelen harag szabaddá engedése, az igazság hangja elől a fülek bezárása, a civódás, az embertársak megsirattatása.

Bűnös cselekedet a türelmetlenség, a gúnyolódás, a sértegetés, vita, verekedés, a hebehurgya cselekedetek, istenek iránti tiszteletlenség, a bőbeszédűség, a becstelen cselekedetek, a vezetők – a király – átkozása, a vizek bemocskolása, a gőgös beszéd, a követelőzés, az önzés, a rang utáni törtetés, a törvénytelen vagyonszerzés, az istenek átkozása, valamint a helyi istenek iránti tiszteletlenség.  (Egy, 2.20-23.)

Aki a fenti bűnöket nem követte el, az beléphetett a túlvilág kapuján, ahol újjászületett. A felsorolt 42 „parancsolat” betartásáról mindenkinek számot kellett adnia, amikor meghalt.

Mezopotámia

A mezopotámiai forrásokban is találunk hosszú listákat az emberek által elkövetett bűnökről. Az egyik agyagtábla felirata szerint a bűnös feloldozást kért az istenektől, mert tiltott ételt evett s ivott, nemet mondott az igen helyett, ujjal mutogatott, hazudott, gonosz gondolatai támadtak, csalárdságokat eszelt ki, becsmérelte az istennőket, káromolta az isteneket, rosszat mondott, megvesztegette a bírákat. Ezenkívül sanyargatta az özvegyasszonyokat, elkergette házaikból, családokat szétszakított, megsértette atyját, bolondságokat fecsegett, szemtelen volt, hamisan mért, megtagadta örökösét, más földjét elbitorolta, szomszédja házát elpörölte, szomszédasszonyával hált, szétdúlta a családi fészket, hazudott, fenyegetett, rémisztgetett, gonoszságokat tervezett, lopott, rabolt, fosztogatott, letért az igazság útjáról, istentelenül cselekedett, varázsolt, bűbájoskodott, tiltott ételt evett, a város rendjét lábbal taposta, lázított az istenek ellen, az imádkozót kinevette. „Oldozd hát föl, Samas, te bíró” – könyörög a bűnös bírájához. (Agy, 106-110.)

 A bűnök mellett szerepeltek a tanácsok is, mintegy Tízparancsolatként. (Agy, 116 – 118.)

Germán népek

Az ógermán hagyományokat tárgyaló Eddában – a kereszténység előtti időszakban – tizenegy parancsolat szabályozta az emberek életét:

Tisztelni kellett a rokonokat – atyádat, anyádat –, hamis esküt nem lehetett tenni. Okos ember butával nem vitatkozik, rontást okozó boszorkányokat el kellett kerülni, viszont a szép lányok látványán túl közelebbi kapcsolatot nem volt célszerű kialakítani. Részeg emberrel nem tanácsos vitatkozni. Érdekes megfogalmazás, hogy a becsületért vívott harc, még ha biztos verességet jelent is, sokkal becsületesebb, mint a megfutamodás. Más asszonyát tiszteletben kell tartani, nem szabad a szabad lányokat teherbe ejteni. Ami a legfontosabb, hogy a temetetlen halottakat el kell temetni. (Ez a parancs hiányzik az egyiptomi dokumentumokból, mert az ottani körülmények ezt nem igényelték, mivel a tetem kiszáradt, mumifikálódott, nem úgy, mint egy hűvösebb éghajlaton, ahol fertőzést okozhattak a temetetlen tetemek.) Hamis ember szavára nem volt célszerű hallgatni, viszont az ember barátaira lehetett számítani  (Edda, 258-260.).

Az előírásokból hiányzik a „ne ölj”, a „ne lopj” és a „ne kívánd a másét” parancs (kivéve a más feleségét), mert a germánok lételeme volt a rablás, a háború, és elvileg a férfi és a nő egyenlő volt. Egy törzsen belüli gyilkosságot váltsággal le lehetett tudni, de ha valaki nem fizetett, akkor száműzték egy adott időszakra.

A germán kultúrkörbe tartozó vikingeknél érdem volt, ha valaki „sokakat megölt már, anélkül, hogy vér váltságot fizetett volna”. (Nja, 1.55.)

A kereszténység elterjedése idején törvény határozta meg: „a hajdan volt bálványistenekben való hitét odahagyja, újszülöttet pusztulni ki ne tegyenek, és lóhúst többé ne egyék. Sújtsa száműzetés, aki ezen rajta kapott, ám ha titokban cselekedé, büntetés ne érje.” (Nja, 2.19.) Az utolsó kitétel különösen érdekes, hiszen ezzel végeredményben egy menekülő útvonalat biztosítottak a „bűnösnek”.

Kína és Mongólia

A kínai Majomkirály egyik kísérője a Nyolctilalmas volt, aki szerzetesnek készülvén az alábbi tilalmakat volt köteles betartani: ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, ne hazudj, ne igyál, ne foglalkozz zenével, tánccal, szépítkezéssel, ne aludj ágyban, ne egyél csak reggel és délben. (Maj, 1.568.)

A lámaista tízparancsolat szerint tilos az élet kioltása, a lopás, a tisztátalanság, a hazugság, a rágalom, a sértés, a megszólás, a kapzsiság, a harag, a tévedés és az eretnekség. (Róna,  188.)

A nomád törzseknél – a „tatároknál”, azaz a mongoloknál – az alapbűnök és tilalmak a következők: tilos volt késsel tűzbe szúrni, tüzet érinteni, főző fazékból késsel kiszedni a húst, tűz mellett fejszével vágni, ostorral lovat ütni, korbáccsal a nyílhoz érni, madárfiókát megfogni, megölni, lovat kantárszárral verni, csontot csonttal törni, tejet vagy más italt a földre önteni, jurtába vizelni, ételt kiköpni, jurta küszöbére taposni. Két tűz között kellett átmenni, mert az tisztított. Szemben az eddig bemutatott parancsolatokkal és tilalmakkal, a mongolok az emberölést és a paráználkodást nem tiltották. (Carp, 273-274.)

A Korán

Az iszlám szent könyvében a következő parancsolatokat találjuk:

Addig kell az igazhívőnek harcolni, amíg Allah nem uralkodik mindenen. (Kor, 2.193.) Férfi ha paráználkodik, de bevallja, nem bűnös, de a nő igen. (Kor, 4.15-16.) Hívő megölése bűn, a hitetlené nem. (Kor, 4.92-93.) A tolvaj kezét le kell vágni. (Kor, 5.38.) Szemet szemért. (Kor, 5.45.) „És tartsátok magatokat a paráználkodástól.” (Kor, 17.32.) Ha valaki jogtalanul megöl valakit, a legközelebbi rokonnak joga van a megtorlásra. (Kor, 17.33.)

Azok üdvözülnek, akik nem paráznák, alázatosak, üres fecsegésre nem figyelnek, adományoznak, a rájuk bízott pénzzel elszámolnak, a vállalásaikat teljesítik, imáikat betartják. (Kor, 23.1-11.) A paráznaságot száz korbácsütéssel jutalmazták, a rossz hír terjesztőt nyolcvannal. (Kor, 24.2-4.) Nem volt elfogadott a homoszexualitás, a leszbikus szerelemről nincs szó. (Kor, 26.165.)

Ebben a rövid összeállításban összehasonlítottuk a korábban már közreadott „szöveggyűjtemény” alapján az együttélési szabályokat, a tilalmakat, valamint a köztudatban rosszul elterjedt nézeteket igyekeztünk más szemszögből megvilágítani.