Túlvilági utazás - mennyország és pokol

Az emberi vágyak között olyan elérhetetlen célokat találunk, mint a túlvilági utazás, az örök élet italának megtalálása, a feltámadás vagy az aranycsinálás.

A be nem teljesült vágyak, az álmok és rémálmok teremtették meg a pokol és mennyország képét, melyet általában férfi szemmel nézve alakították ki. Természetesen a túlvilágról alkotott képet minden esetben a hely földrajzi elhelyezkedése határozta meg. Egy eszkimót azzal nem lehetett azzal riogatni, hogy a pokolban pokoli meleg van, egy száraz, sivatagi meleg helyen élőnek a pokol a meleget jelentette, a mennyországot pedig a hideg. Ami az egyiknek pokol, az a másiknak mennyország.

Az egyiptomi lélek – a földi léthez hasonlóan átkel az égi vizeken (Egy 1.31.), a Tűztavon hajózva (Egy1.50.) eléri a holtak birodalmát. Közben hasonló lesz az istenekhez, (Egy 1.65-68.) istenné válik maga is. (Egy 1.69.) Újjászületik (Egy 1.70.), fehér cipót eszik, és sört iszik (Egy 1.72.) Betartja az előírásokat – ami az emberi természet ismerete miatt szinte lehetetlen (Egy 2.18-19.) –, és „tiszta” élete miatt (Egy 2.20-23.) gyermekként születik újjá.

Ebben a gondolatmenetben a vágyálmok a sör, a fehér cipó szerepelnek, valamint az elrettentő tűztenger, melyen át kell kelni. (Egy 1.76-77.) Vándorlása közben a lélek előtt szétválnak az égi Nílus hullámai (Egy 1.76-77.), akárcsak Mózes történetében.

A mezopotámiai legenda szerint (Agy 97-101.) Asszír herceg a túlvilági utazása során kígyóra hasonlító halállal találkozott.

Az indiai mennyországba csak azok az asszonyok juthatnak be (Mes 2.301.), akik alázatosak a férjükkel szemben. Akit a fia tisztel, az asszonya ellátja és vagyona van, az már a mennyekben érezheti magát (Mes 2.304.)

Seneca szerint a túlvilág sem jó, sem rossz, mert e két tulajdonság az anyagra jellemző (Sen 44-45.) A halál megkönnyebbülést jelenthet, mert az élet gyakran pokol (Sen 45-47.), illetve ami az életben jó vagy rossz, a halállal eltűnik (Sen 234-235.).

Érdekesen fogalmaz a Korán (Kor 23.1-11.) amikor meghatározza, ki üdvözülhet, ki kerülhet a Paradicsomba: „akik nem paráznák, alázatosak, üres fecsegésre nem figyelnek, akik adományoznak, akik a nemi életben önmegtartoztatók, akik a rájuk bízott pénzzel elszámolnak, vállalt kötelezettségeiket teljesítik, akik imáikat betartják.” A pénz visszafizetésére vonatkozó előírás kapcsán érdemes utalnunk az úgynevezett második Miatyánkban foglaltakra (Luk 11.2-4.), mely szerint a rábízott pénzt felszólítás nélkül vissza kell adni. Ezt a szabályt Plinius is megemlíti mint a keresztének alapvető jellemvonását, amelyre esküt tettek.  (Pli 531-533.)

A Paradicsomban nagy szemű hurik vannak – nekik ez netán a pokol? (Kor37.40-48.) Ez is férfiszemmel látott túlvilág, akárcsak a végtelen vadászmezők az indián mondákban. Senki sem beszélt végtelen szövőszékről vagy végtelen kenyérgyúrásról.

Marco Polótól tudjuk, hogy a „hegyi öreg” a Koránban leírt pokol és mennyország alapján (Pol 83-87.) teremtette meg a saját politikai érdekét szolgáló ál-Paradicsom intézményét.

A kínai hiedelmek szerint a lelkek hídján keresztül jutnak le a pokolba a szülőket káromlók és a parázna nők. A Hiába Haltak Városában is sok lélek van (Maj1.169-170.). Megtalálható viszont a Halálból Menekülők Drága Kapuja is (Maj 1.170-171.), azon keresztül juthatnak vissza az életbe.

A „sárga istenek” (Lig 222-223.) pokol-képe a hidegtől egészen a melegig tart, ami a nagy területet felölelő szélsőséges időjárási viszonyoknak a tükörképe.

A túlvilágról szóló hiedelmek rövid összefoglalását talán Carpini (Car 274.) megállapításával zárhatjuk le legegyszerűbben, aki szerint a túlvilág olyan, mint a földi lét, de jobb.

„Megbocsátó próféták”

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre.” (Máté 10.34-37.)

A bibliai alapelvek között az egyik legfontosabb a bosszú (Móz. 1.9.6.) a „szemet szemért” (Móz. 2.21-25.) elv volt. Az ószövetségi törvények meghatározták a halállal büntetendő cselekedeteket is, mely szerint a varázsló asszonnyal történő beszéd (Móz.2.22.18-19.), a barommal történő közösülés és a más isteneknek történő gyermekáldozás jutalma a halál. (Móz.2.22.20.) A gyermekáldozat tilalma kapcsán fontos megemlíteni azt az ótestamentumi jelenetet, amikor Ábrahám fel akarta áldozni a fiát, Izsákot, s az Isten kicserélte a gyermeket egy kosra.

Halált érdemelt az, aki a régi pogány isteneknek emberáldozatot mutat be, vagy jósokhoz, jövendőmondókhoz fordul, szidalmazza atyját, anyját, ha más feleségével paráználkodik, atyja feleségével hál, menyével, férfival hál, ha leányt anyjával együtt elvesz, ha barommal közösül, illetve ha vértestvérével hál. (Móz.3.20.1-21.) A gyermek feláldozása szintén tilos. (Kir.23.10.)

Az Újszövetségben érdekesen jelenik meg a kérdés: nincs mester, nincs doktor, nincs tanító csak a Jézus. (Máté, 23.8-10.) Ez egybecseng azzal az elvvel, amit a törvényeknél ismertettünk, mely szerint az emberek, a férj, feleség, gyerek, szülő ne egymást szeressék, hanem Jézust. Kell az ellenfél, az ellenség, az ellenség képzete, ha kell még a családon belül is, hogy az emberek az Urat imádják. (Máté, 22.36-40.)

A kereszténység megjelenését követően Seneca teljesen szembe megy a keresztény tanokkal, az Újtestamentumban foglaltakkal, ő a halált jutalomnak, feloldozásnak tekinti. (Sen,44-45.)

A Mahabharatában a bosszú mértéke az alá- és fölérendelt viszonyok függvénye. Javasolja a szolga megölését, ha az ura fejére nőtt, viszont egy pap megölése után váltságot kell fizetnie, és akkor megtisztul. Viszont ha a barátját árulja el, a pokolra kerül (Mes, 1.62.).

A Korán is egyértelműen az Ószövetség alapján a „szemet szemért” elvet vallja, viszont az ellenség-kép megalkotása céljával meghirdeti a szent háborút. (Kor 2.178, 193. valamint 5.45.) Ha egy hívő egy másik hívőt megöl, váltságdíjat kell fizetni (Kor 4.92-93.), viszont célszerű mértékesnek lenni a bosszúállásban. (Kor 17.33.) Ez a mértékletesség azonban nem érvényes a hitetlenek esetében. (Kor 47.4.)

Az izlandi szagából kitűnik, hogy a vérváltság mellett – vagy helyette – a száműzetés is szóba kerülhetett. (Nja,204.) Némely esetben azonban a váltság és a száműzetés helyett a bosszú dominált. (Hraf, 60, Kop, 103.)

A jó pap

Alaposan tanulmányozva az alapvető törvényeket (pl. a tízparancsolatot) az a vélemény alakulhat ki, hogy ezek az előírások nem mindenkire, hanem csak egy adott rétegre, csoportra vonatkozhatott. Az úgynevezett felső réteg, a fáraó, a király és közvetlen környezete mindenképpen a törvények és előírások felett álltak, hisz a törvényeket ők hozták, annak betartatásáról ők gondoskodtak. A legalsó, rabszolga, vadász, földműves réteg pedig élte a mindennapi életét a lehetőségekhez képest. Sem ideje, sem módja nem volt a törvények betartására, hiszen nagyrészt nem is ismerhette azokat.

A középső rétegre, csoportra vonatkozhattak az előírások, elsősorban a vallási vezetőkre, papokra, azok közvetlen környezetére, családjára, valamint azon emberek csoportjára, akik nem tudtak felkerülni az irányítók csoportjába, de minden lehetőségük meg volt arra, hogy a nincstelenek közé kerüljenek. Ők alkothatták az elégedetlenek csoportját, akik a társadalmi mozgalmak vezetői lehettek. Egy bebetonozott, hatalmi erővel összetartott társadalmi formációban ennek a csoportnak semmi esélye sem volt a kitörésre, ezért fordultak a lelki vigasz, a vallás felé.

A lámaista felfogás szerint (Rón 188.) az előírások a szerzetesekre vonatkoztak, úgy mint a kínai buddhista vallásban. A kínai Majomkirályban a pap nevét a bodhiszattva adta (Maj 1.197.). A Nyolctilalmas elnevezés (Maj1.568.) azon szabályok számára utalt, melyet egy papjelöltnek be kellett tartani.

A mózesi előírások is pontosan meghatározzák a vallási vezetőkkel, papokkal szemben támasztott követelményeket, melyek két részből álltak: a külső megjelenés, az ép test, benne az ép lélek. Nem lehetett sánta, púpos, iszákos, kettősbeszédű, valamint előírták, hogy csak lányt vehetett feleségül, akinek szintén be kellet tartani az előírásokat. (Móz 3.21.1-21.)

Bizonyos változás tapasztalható az Újszövetségben (Tim3.2-3. valamint Tim 3.8-11.), amely konkrétan meghatározza a püspökkel, a vallási vezetővel szemben támasztott elvárásokat. Kiemelten szerepel a tanításra való képesség. Tehát tudjon jól kommunikálni, jó tanító legyen.

Érdekes összehasonlítást eredményez a viking és a keresztény pap vetélkedése, amikor a tűz tisztító tulajdonságát kihasználva kellett mindkettőjüknek a tüzet átlépni, mely során a keresztény pap nem égett meg, de a pogány igen. Ezen tény miatt terjedt el a kereszténység viszonylag gyorsan a vikingek között. (Nja 2.14.)

Tízparancsolat - tabuk - törvények

Ószövetség

Az emberek együttélését minden esetben különféle előírások, tabuk, törvények szabályozták, azok be nem tartását valamilyen módon büntették.

Összeállításunkban az írás megjelenését követően összeállított előírásokat hasonlítjuk össze, figyelembe véve, hogy melyek az általános előírások, melyek részlegesek vagy egyediek.

Kiindulási pontnak vegyük a mindenki által ismert tízparancsolatot, melyet összehasonlítunk a Bibliával, az egyiptomi Halottaskönyvvel, az Eddával, görög-római véleményekkel, a Koránnal, mezopotámiai mondákkal, Plano Carpini, Marco Polo által leírtakkal és más forrásmunkákkal.

Nem vonunk le következtetést, csak szembeállítjuk a leírt véleményeket, megjelölve a forrásokat is, melyeket kivonatosan már korábban ismertettünk.

Elsőként nézzük meg a keresztény kultúrkörben jól ismert Tízparancsolatot a Katolikus Lexikon 4. kötet (Magyar Kultúra Kiadás, 1933, Szerk.: Bangha Béla) 364–365. oldala alapján:

„1. Én vagyok a te Urad, Istened: Uradat Istenedet imádjad és csak neki szolgálj.

2. Istennek nevét hiába ne vedd.

3. Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját megszenteljed.

4. Atyádat és anyádat tiszteljed.

5. Ne ölj.

6. Ne paráználkodj.

7. Ne lopj.

8. Hamis tanulságot ne szólj felebarátod ellen.

9. Felebarátod feleségét ne kívánjad.

10. Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánd.”

Az Ószövetségben ebben a formában nem szerepel a Tízparancsolat, hanem 16 alapelvet fogalmaztak meg (Móz, 2.20.0-17.). Ezek azonban nem azonosak az első kőtáblára írtakkal, mivel azt időben megelőzik. Az eredeti 16 rendelkezés további 6 tétele megtiltja a faragott szobrok készítését, imádását, valamint az Isten szeretetére ösztönöz, egyben egy burkolt fenyegetést is tartalmaz, mely szerint „megbüntetem az atyák vétkét a fiaikban”, s előírja a hetedik nap mint pihenőnap betartását.

Mint ismeretes, Mózes a hegyről visszatérve – mely minden népnél az istenek lakhelye – a tapasztaltak miatt összetöri a kőtáblákat (Móz, 2.32.15, 19.), majd visszatér a hegyre és az Úr mondta, hogy a második kőtáblára írja fel a törvényeket (Móz, 2.34.10-26.). A második kőtáblán szereplő törvények sem azonosak a Tízparancsolattal.

A második kőtábla szövege végeredményben egy hódító háború elvárásait ismertette, mely szerint a meghódított területeken le kell rombolni az ottani istenek oltárait, meg kell tiltani az idegen istenek imádatát, a meghódított népek lányait oda kell adni a „te fiaidnak”, meg kell tiltani, hogy a meghódított területeken az ott imádott istenekről szobrokat készítsenek, minden elsőszülött – legyen az gyerek, állat, vagy bármi – a hódítók tulajdona. Hat nap munka után következik a pihenőnap, melyet mindenkinek be kell tartani.

Az Újszövetség érdekes kérdéseket vet fel

Az Újszövetségben a „ne ölj”, a „ne paráználkodj” és a „hamisan ne esküdj” kivételével más parancsolat nem szerepel. (Máté, 5.21-33.)

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre… hanem hogy fegyvert….

… meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja… közt…

… A ki inkább szereti atyját és anyját hogynem engemet, nem méltó hozzám.” (Máté, 10.34-37.)

A következőkben egyértelművé válik az Újtestámentum alapelve:

„Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?

Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté, 22.36-40.)

Az Egyiptomi Halottak Könyve

Az egyiptomi Halottas Könyvben hosszú leírást olvashatunk a korabeli egyiptomi viszonyokról. Az emberek a szívükben hordták a rosszat, szenvedést okoztak, erőszakoskodtak a családtagjaikkal, az igazságot felcserélték a hamissággal, hitvány emberekkel közösködtek, törvénytelenségeket követtek el, sokat dolgoztattak másokat, gőgösek voltak, rangkórságban szenvedtek, a szolgákat gyötörték, káromolták az istent, az éhezőkön nem segítettek, isteneknek nem tetsző dolgokat cselekedtek.

A szolgákat kínozták, szenvedéseket, éhínséget okoztak. Öltek, gyilkosságra bujtogattak másokat. Ragályt terjesztettek az emberek között, csalárdsággal növelték a vagyonukat, elvették más földjét, meghamisították a mértékeket. Ellopták az isteneknek szánt adományokat, a templomokban gyalázatosságokat cselekedtek, az adományokat lecsökkentették. A gyerekek szájától elvonták a tejet, elhajtották más állatait, a szent ligetek madarait elfogták, a szent vizekben halat fogtak, feltartóztatták a vizet más földje elől, megrongálták a csatornákat, szembeszálltak az istenek akaratával. (Egy, 2.18- 19.)

Mindennaposak voltak az istentelen cselekedetek, a kegyetlenség, a durvaság, a rablás, a szándékos rosszakarat, a súlyok és mértékek meghamisítása, mások becsapása. Gyakori volt az isteneknek felajánlott áldozatok eltulajdonítása, a hazudozás, mások ételének elvétele, a rágalmazás, a kötekedés, mások becsapása, más földjének elvétele, a hallgatózás, a fecsegés, az átkozódás.

További bűnök az áldozati állatok leölése, amelyek a templomok tulajdona volt, a házasságtörés, az önkielégítés, a homoszexualitás (a leszbikus kapcsolatokat nem említik), a félelem terjesztése, az idő rendjének felforgatása, a hirtelen harag szabaddá engedése, az igazság hangja elől a fülek bezárása, a civódás, az embertársak megsirattatása.

Bűnös cselekedet a türelmetlenség, a gúnyolódás, a sértegetés, vita, verekedés, a hebehurgya cselekedetek, istenek iránti tiszteletlenség, a bőbeszédűség, a becstelen cselekedetek, a vezetők – a király – átkozása, a vizek bemocskolása, a gőgös beszéd, a követelőzés, az önzés, a rang utáni törtetés, a törvénytelen vagyonszerzés, az istenek átkozása, valamint a helyi istenek iránti tiszteletlenség.  (Egy, 2.20-23.)

Aki a fenti bűnöket nem követte el, az beléphetett a túlvilág kapuján, ahol újjászületett. A felsorolt 42 „parancsolat” betartásáról mindenkinek számot kellett adnia, amikor meghalt.

Mezopotámia

A mezopotámiai forrásokban is találunk hosszú listákat az emberek által elkövetett bűnökről. Az egyik agyagtábla felirata szerint a bűnös feloldozást kért az istenektől, mert tiltott ételt evett s ivott, nemet mondott az igen helyett, ujjal mutogatott, hazudott, gonosz gondolatai támadtak, csalárdságokat eszelt ki, becsmérelte az istennőket, káromolta az isteneket, rosszat mondott, megvesztegette a bírákat. Ezenkívül sanyargatta az özvegyasszonyokat, elkergette házaikból, családokat szétszakított, megsértette atyját, bolondságokat fecsegett, szemtelen volt, hamisan mért, megtagadta örökösét, más földjét elbitorolta, szomszédja házát elpörölte, szomszédasszonyával hált, szétdúlta a családi fészket, hazudott, fenyegetett, rémisztgetett, gonoszságokat tervezett, lopott, rabolt, fosztogatott, letért az igazság útjáról, istentelenül cselekedett, varázsolt, bűbájoskodott, tiltott ételt evett, a város rendjét lábbal taposta, lázított az istenek ellen, az imádkozót kinevette. „Oldozd hát föl, Samas, te bíró” – könyörög a bűnös bírájához. (Agy, 106-110.)

 A bűnök mellett szerepeltek a tanácsok is, mintegy Tízparancsolatként. (Agy, 116 – 118.)

Germán népek

Az ógermán hagyományokat tárgyaló Eddában – a kereszténység előtti időszakban – tizenegy parancsolat szabályozta az emberek életét:

Tisztelni kellett a rokonokat – atyádat, anyádat –, hamis esküt nem lehetett tenni. Okos ember butával nem vitatkozik, rontást okozó boszorkányokat el kellett kerülni, viszont a szép lányok látványán túl közelebbi kapcsolatot nem volt célszerű kialakítani. Részeg emberrel nem tanácsos vitatkozni. Érdekes megfogalmazás, hogy a becsületért vívott harc, még ha biztos verességet jelent is, sokkal becsületesebb, mint a megfutamodás. Más asszonyát tiszteletben kell tartani, nem szabad a szabad lányokat teherbe ejteni. Ami a legfontosabb, hogy a temetetlen halottakat el kell temetni. (Ez a parancs hiányzik az egyiptomi dokumentumokból, mert az ottani körülmények ezt nem igényelték, mivel a tetem kiszáradt, mumifikálódott, nem úgy, mint egy hűvösebb éghajlaton, ahol fertőzést okozhattak a temetetlen tetemek.) Hamis ember szavára nem volt célszerű hallgatni, viszont az ember barátaira lehetett számítani  (Edda, 258-260.).

Az előírásokból hiányzik a „ne ölj”, a „ne lopj” és a „ne kívánd a másét” parancs (kivéve a más feleségét), mert a germánok lételeme volt a rablás, a háború, és elvileg a férfi és a nő egyenlő volt. Egy törzsen belüli gyilkosságot váltsággal le lehetett tudni, de ha valaki nem fizetett, akkor száműzték egy adott időszakra.

A germán kultúrkörbe tartozó vikingeknél érdem volt, ha valaki „sokakat megölt már, anélkül, hogy vér váltságot fizetett volna”. (Nja, 1.55.)

A kereszténység elterjedése idején törvény határozta meg: „a hajdan volt bálványistenekben való hitét odahagyja, újszülöttet pusztulni ki ne tegyenek, és lóhúst többé ne egyék. Sújtsa száműzetés, aki ezen rajta kapott, ám ha titokban cselekedé, büntetés ne érje.” (Nja, 2.19.) Az utolsó kitétel különösen érdekes, hiszen ezzel végeredményben egy menekülő útvonalat biztosítottak a „bűnösnek”.

Kína és Mongólia

A kínai Majomkirály egyik kísérője a Nyolctilalmas volt, aki szerzetesnek készülvén az alábbi tilalmakat volt köteles betartani: ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, ne hazudj, ne igyál, ne foglalkozz zenével, tánccal, szépítkezéssel, ne aludj ágyban, ne egyél csak reggel és délben. (Maj, 1.568.)

A lámaista tízparancsolat szerint tilos az élet kioltása, a lopás, a tisztátalanság, a hazugság, a rágalom, a sértés, a megszólás, a kapzsiság, a harag, a tévedés és az eretnekség. (Róna,  188.)

A nomád törzseknél – a „tatároknál”, azaz a mongoloknál – az alapbűnök és tilalmak a következők: tilos volt késsel tűzbe szúrni, tüzet érinteni, főző fazékból késsel kiszedni a húst, tűz mellett fejszével vágni, ostorral lovat ütni, korbáccsal a nyílhoz érni, madárfiókát megfogni, megölni, lovat kantárszárral verni, csontot csonttal törni, tejet vagy más italt a földre önteni, jurtába vizelni, ételt kiköpni, jurta küszöbére taposni. Két tűz között kellett átmenni, mert az tisztított. Szemben az eddig bemutatott parancsolatokkal és tilalmakkal, a mongolok az emberölést és a paráználkodást nem tiltották. (Carp, 273-274.)

A Korán

Az iszlám szent könyvében a következő parancsolatokat találjuk:

Addig kell az igazhívőnek harcolni, amíg Allah nem uralkodik mindenen. (Kor, 2.193.) Férfi ha paráználkodik, de bevallja, nem bűnös, de a nő igen. (Kor, 4.15-16.) Hívő megölése bűn, a hitetlené nem. (Kor, 4.92-93.) A tolvaj kezét le kell vágni. (Kor, 5.38.) Szemet szemért. (Kor, 5.45.) „És tartsátok magatokat a paráználkodástól.” (Kor, 17.32.) Ha valaki jogtalanul megöl valakit, a legközelebbi rokonnak joga van a megtorlásra. (Kor, 17.33.)

Azok üdvözülnek, akik nem paráznák, alázatosak, üres fecsegésre nem figyelnek, adományoznak, a rájuk bízott pénzzel elszámolnak, a vállalásaikat teljesítik, imáikat betartják. (Kor, 23.1-11.) A paráznaságot száz korbácsütéssel jutalmazták, a rossz hír terjesztőt nyolcvannal. (Kor, 24.2-4.) Nem volt elfogadott a homoszexualitás, a leszbikus szerelemről nincs szó. (Kor, 26.165.)

Ebben a rövid összeállításban összehasonlítottuk a korábban már közreadott „szöveggyűjtemény” alapján az együttélési szabályokat, a tilalmakat, valamint a köztudatban rosszul elterjedt nézeteket igyekeztünk más szemszögből megvilágítani.

Gondolatok a nőnevelésről

A nőnevelés feltételeit az határozta meg, hogy a nő az adott társadalmi formációban milyen szerepet töltött be és milyen helyet foglalt el a társadalmi rangsorban.

Ha egy adott társadalmat veszünk figyelembe, a nőket több nagy csoportra lehet felosztani:

• Vezető réteg, csoport nőtagjai, akikre a mindennapi előírások nem vonatkoznak.
• A második nagy csoport a kiszolgáló emberek csoportja – rabszolgák, cselédek, szolgák - tulajdonnal nem rendelkező emberek, akik a fizikai erejükkel vesznek részt a termelésben. Ezen csoporton belül a nőnevelés azt jelenti, hogy a lányok az anyjuktól tanulnak meg minden.
• A harmadik csoport a középréteg tagjai, akiknek adódhat valamiféle lehetőségük az életben, ehhez viszont  bizonyos fokon ismereteket kell megszerezniük.
• Negyedik csoport a legősibb foglalkozás tagja, akiknek adott műveltségi szinten kellett állniuk – gésák, hivatásos szeretők, hetérák. Természetesen ez a nagy csoport is felosztható a kiszolgáló férfiak szintjének megfelelően. Más igénye volt a római légionáriusnak, más egy patríciusnak.

Az ókori kultúrák szent könyveiben, törvényeiben viszonylag kevés utalást találhatunk a nők társadalmi szerepére, ám már ebből a csekély számú adatból (vagy még inkább az adatok hiányából) is láthatjuk, hogyan tekintettek a nőkre.

Az egyiptomi Halottas Könyv /Egy, 2.20-23./ az úgynevezett „tízparancsolat” 27. pontjában egyértelműen meghatározza, hogy a törvények csak a férfiakra vonatkoznak (”természet ellen sosem vétettem férfiakkal”). Az asszír „bűnjegyzék” /Agy, 106-110./ is csak két esetben utal nőkre, akkor is férfiak bűneivel kapcsolatban: az egyik férfi „sanyargatott egy szegény özvegyasszonyt”, egy másik pedig „szomszédjának asszonyával hált”. Az asszír tízparancsolat is csupán annyit ír elő a nők kapcsán /Agy, 116-118./, hogy örömlányt, papnőt nem célszerű feleségül venni.

Évszázadokkal később, a XI. századi Indiában is úgy tartották, hogy „a legfőbb asszonyékesség: a férj.” /Mes, 1.292./. Az asszony egyébként csak akkor jut az égbe, ha férjével alázatos /Mes, 2.301./. Nincs szükség tehát önálló véleményű nőkre, akik saját egyéniséggel bírnak.

Egy másik összegezésben már említésre került Sztrabón véleménye /Str, 58./, mely szerint az asszonyokat észérvvel nem lehet irányítani, csak vallási babonákkal, előírásokkal. Ez is azt jelenti, hogy nem látta szükségét a nők férfiakéhoz hasonló iskolázásának.

A mózesi hagyomány eleve bűnösnek kiáltja ki a nőket, mivel a nő volt az, aki először evett a tudás fájának terméséből /Móz, 2.20.0-17./. A második „tízparancsolat” /Móz, 2.34.10-26./ azt írja elő, hogy a meghódított területek asszonyait, lányait feleségül kell adni az ifjakhoz. Ebben a „győztes mindent visz” elvet láthatjuk, illetve azt, hogy a nőket egyszerűen hadizsákmánynak tekintették.

A férfiközpontú gondolkodás az erkölcsi előírásokban is tetten érhető. A törvény előírja /Móz, 3.18.22-23./, hogy „férfiuval ne hálj úgy a mint asszonynyal”, de azt nem tiltja, hogy asszony háljon asszonnyal. A halálbüntetéssel járó bűnök között a férfi-férfi, férfi-lánytestvér, férfi-anyja szexuális kapcsolata áll az első helyen, a nő-nő együtt hálását meg sem említi. /Móz, 3.20.1-21./

Az Újszövetség is megerősíti /Kor, 1.11.3-12./ a sorrendet a nemek között a férfi javára. Szent Pál is kijelenti: „A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak.” /Tim, 2.11-14./

A Korán jóval több alkalommal említi a nőket, mint a Biblia. Kijelenti például /Kor, 2.228./, hogy a nőket ugyanazok a jogok illetik meg, mint a férfiakat, bár a férfiak egy fokkal felettük állnak. Ez nyilvánul meg abban is, hogy ha férfi paráználkodik, az nem bűn, de a nők esetében igen /Kor, 4.15-16./. Ez azért van, mert a férfi a nő fölött áll /Kor, 4.34./.

Ezeket a kijelentéseket részben azzal lehet magyarázni, hogy a Korán szerint nem a nő kezdeményezte a tudás fájának a gyümölcsének elvételét, hanem Ádám. Így az iszlámban nincs jelen a nőket eleve bűnösnek tekintő szemlélet, amely a keresztény egyházakban hol burkoltan, hol erőteljesen, de gyakran megjelenik. Ez az egyenjogúság azonban csak a földi életben érvényes. A „Paradicsomban” nagy szemű hurik szolgálják ki a férfiakat, tehát ők csak szolgálóként – instrumentum vocale – kerülhettek a Paradicsomba.

Ezt a tézist használta ki az asszaszinok „hegyi Öreg”- je, amikor önös, hódító céljai érdekében egy „ál-Paradicsomot” hozott létre a harcosai számára, akik mindenben követték az utasításait, hogy ebbe a Paradicsomba kerüljenek vissza /Pol, 83-87./.

A középkori Európa „barbár” népei a források szerint némileg másként tekintettek a nőkre. Tacitus szerint a Brit-szigetek lakói között nemi egyenlőség volt /Tac, 17./, a germánoknál pedig még a ruházatuk sem tért el a férfiakétól.

 A germán egyenlőség a vikingek esetében is megvolt /Kop, 16./, ugyanis általában kisorsolták melyik nő melyik férfival mulasson. Egyébként hasonlóan más népek erkölcsi előírásaihoz, a germán „tízparancsolat” is előírja, hogy más asszonyát ne kívánd, de azt nem, hogy más férjét ne kívánd.         /Edd, 258-260./

Az eddig ismertettek alapján egyértelmű, hogy az ókorban és a középkorban a nők nevelésére, személyiségének fejlesztésére nem figyeltek olyan mértékben, mint a férfiakéra. Minden bizonnyal úgy vélték, hogy a nő a háztartási munkát az anyjától úgyis megtanulja, a szexbe pedig belejön.

Nőnevelésről az általam átnézett források közül elsőként a finn népi eposzból, a Kalevalából értesülhetünk, igaz kissé pejoratív értelemben.

A fiatal finn asszonynak elsősorban arra kellett figyelnie, hogy az addigi családi kötelékét felszámolja, és mindenben a férj családját kellett követnie, azok kedvét kellett keresnie, illetve kiszolgálni őket. A Kalevala részletes leírást ad egy asszony napi munkájáról, feladatairól. Felhívja a figyelmet, hogy csak halkan szabad dolgozni, nehogy a szomszédok felfigyeljenek arra, hogy munkát végez. Ha valami gondja támadt, például nem kapott az anyóstól eleget enni, vagy sokat kellett dolgoznia, azt nem panaszolhatta el a szomszédban. /Kal, 178-191./

A Kalevala részletesen leírja az új férj teendőit felesége „nevelésével” kapcsolatban: Egy éven keresztül csak szép csendesen kell mondania az asszonynak, hogy mit csináljon, a második évben kacsintással, évelődéssel kell hatni rá, a harmadikban pedig már mérges toppantással. Ha ezekre sem hallgat, és egyik sem használ, akkor a negyedik évben néhány vékony bottal meg kell „kínálni”. Görcsös botot, szíjat nem kell használni. Ha erre sem hallgat, akkor a nevelést nyírfavesszővel kell foganatosítani, de csak óvatosan, a bunda alatt kell a házba bevinni, hogy a szomszéd ne lássa. Óvatosan kell a „nevelést” végrehajtani, hogy kék foltok ne maradjanak, ezért a hátát és a farát kell kezelésbe venni. /Kal, 192-196./

Egy finn öregember a következőképpen emlékezett vissza arra, hogyan „nevelte” feleségét: hiába tette a szépet a nőnek, hiába látta el mindennel, nem tanulta meg a rendet. Amikor meglátta az első „nevelőeszközt”, a nyírfaágat, a szívéhez szorította a férjét, a tövises borókaág látványa rögtön kedveskedést idézett elő nála, a fűzfavesszős „nevelés” után pedig azonnal a nyakába borult. /Kal, 192-196./ A Kalevala jól bemutatja a nők helyzetét a hagyományos társadalomban: a férjnek, illetve a férj családjának való alárendeltséget, a veréssel történő „nevelés”-t.

A fenti példák és idézetek segítségével azt igyekeztünk szemléltetni, hogy a nők helyzete az évezredek során alig változott, korszaktól és földrajzi térségtől függetlenül – legalábbis a különböző népek hagyományai, törvényei ezt tanúsítják. Egyes vallásokban, társadalmakban a nők valamivel több jogot élveztek (iszlám, egyes germán népek), de általában nem tekintették őket szuverén egyéniségeknek. Feladatuk kizárólag a háztartás vezetése, a gyermekszülés és a férfiak kiszolgálása volt.

Idézet 68

„Nagyon is igaz a régi mondás: fizetés- gyávaság.”  /Hraf 60./

Három izlandi történet. Szépirodalmi, 1973.

Idézet 67

„.. követelni fogom pedig azért, hogy téged három évre kitaszítsanak.”  /Nja 1.204./

Vikingfiak – az izlandi Njaudl  történet, Szépirodalmi, 1965. Ford.: Bernáth István

Idézet 66.

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre, nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.

Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leánya és az ő anyja, a meny és az ő napa közt:

És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.

A ki inkább szereti atyját és anyját hogynem engemet, nem méltó én hozzám: és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó hozzám.” /Máté 10.34-37./

BIBLIA, Budapest, 1955. Ford.: Károlyi Gáspár

Idézet 792

„Öt bárány bundáját, hat jámbor juh gyenge gyapját

mind lenyirta, fel is fonta, puha posztónak kallózta..

… Majd meg az asztalt sikálta, seperte a sima padlót

seprővel, mit maga kötött nyírfa leveles lombjából.”  /Kal 2.47./

Kalevala. Európa,1980. Ford.: Rácz István

Idézet 791

Mire kell figyelni a fiatalasszonynak?

„Kezdi immár intelmekkel, tanítgatni jó tanáccsal…

... másut minden másképp megyen, más rend vár a másik házban!

Fontoljad meg minden lépted, gondoljad meg minden tetted!

Nem teheted, amit tettél, amit apádnál míveltél:

… feledjed apád kegyelmét, keressed apósod kedvét

… feledd szüléd szeretetét, keresd anyósod kedvét!

.. feledd bátyád barátságát, keresd a sógorod kedvét,

… feledjed húgod hűségét, keressed ángyodnak kedvét.

… neveletlenül ne menjen másik házba, házasságra!”

Új helyen, a házasságban el kell felejteni apját, anyját, testvéreit.

Mit várhat a házasságtól?

„… jó kedvet kér minden férfi, legkülönb férj is azt kéri!”

Hova kell a jó asszony?

„Ott van szükség szorgos menyre, hol hitvány a háznak rendje.

Gondos gazdaasszony meg ott kell, hol hibbant a férfiember.”

Hogyan kell viselkedni?

„Ipad hogyha fene farkas, napad mérges medve volna,

álnok fiuk áspis kígyó, ángyod szúrós szálka lenne,

te akkor is tiszteld őket, hajtsd a hátad még mélyebbre.

… Járj folyvást figyelmes fejjel, élj mindenkor éber ésszel."

A munkaidő kezdete

„… Este szálltán tartsad szemmel lángoló tűz lobogását,

hajnal hasadtán füleljed kevély kakas kiáltását!

Korán, első kakasszóra, még mielőtt kétszer szólna

fiatalnak fel kell kelni…

… Kakas hogyha nem kiáltoz..

… figyelmezz a fényes holdra, igazodj a Göncöl iránt.

… Míg a Göncöl magasan áll, szarvát dél iránt szegezi,

farkát északnak fordítja: neked épp akkor kell kelned

férjecskéd fekvőhelyéről…”

A feladatok

„Szaladj parazsat szítani, üszköt lángra lobbantani,

rőzse tüze hadd ropogjon.

…Ha tüzed hamvába halna…

.. Kapj kezedbe kovakövet, szedj szemernyi száraz taplót…

.. Majd eredj s almozd az aklot, menj etess meg minden marhát

… tápláld jól a teheneket, bánj ügyesen a birkákkal,

teríts almot a tehénnek, tartsd bőven a borjakat,

adj száraz szénát a lónak, selymes sarjút a juhoknak.

Vigyázz, ne verd a kanokat, meg ne rúgd a malacokat!

Töltsd tele a sertésvályút, önts moslékot a malacnak!

… Ólat hogyha rendbe raktad..”

A kinti munkák után mi a teendő a lakásban?

„… szaladj haza a szállásra:

Sírdogál gyenge gyermeked, porontyod rí a pólyában!

... Belépvén a belső házba, negyedmagad menj a házba!

Vödröt vigy a félkezedben, hónod alatt nyírfaseprő,

fogad között égő forgács…

... sepergesd a sima padlót…

… Porontyot ha látsz a padlón…

tedd fel picit a padra, simogasd meg a szemét,

adj karéjt a kezébe, kenj vajat a kenyérre,

vagy ha nincs kenyér a háznál, adja neki fenyő forgácsot.

Mikor meg az asztalt mosod – ha előbb nem a hét végén! –

Súrold lapját, sikáld lábát…

Locsold le a lócát vízzel, töröld le a falat tollal…

… Ha port látsz az asztal lapján…

szedd fel tüstént tollseprűvel, töröld végig vizes ronggyal,

hogy a szemét fel ne szálljon, könnyű por ne kavarogjon.

Kapard a kemence kormát…”

Hogyan kell öltözködni otthon?

„Ne kóricálj kötény nélkül, ne szaladgálj szoknya nélkül,

bocskor nélkül ne bódorogj, kendő nélkül ne kódorogj..

…Füled legyen egér füle, lábad legyen nyúlnak lába..

…ne ülj folyvást a farodon, ne heverj lustán a lócán,

ne pihenj puha párnákon, ne nyújtozkodj nyoszolyádon.”

Hazatér a férfinép

„Ha ipad jő a szántásból, sógorod sövénykötésből,

férjed mezei munkából, kedves urad az irtásról:

vidd mindjárt a mosdótálat…”

Ha kiszolgáltad a férfiakat, mi a teendő?

„… Megmondom én, mit kell tenned…

... most morzsolnod, majd darálnod, lisztet őrlöd és szitálod,

frissen a forráshoz futnod, kerek kenyeret gyúrnod,

hasábfát a házba hoznod, kemencét forróra fűtöd,

sok kenyeret kell kisütnöd, lágy kalácsot készítened,

edényeket mosogatnod, öblös kannát öblögetned!”

... tudós napad mit tanácsol:

szedd össze a száraz szemet, vidd ki mind a malom házba,

... szitáld szépen a lágy lisztet, vékával vidd be a házba.

Gyúrd ki jól a gyenge tésztát, dagaszd meg derekasan,

ne legyen lisztes a széle, sűrű sületlen a széle.

Ha látsz csöbröt csálén dőlve…

… Kapj kezedbe vizes vödröt…

... akaszd a vállfa végére…

... Ha futsz fel a farakáshoz, hasábfát hozz a házba,

ne hagyj ott egy hasábot se…”

Hogyan kell dolgozni?

„Ne hányd hangosan halomba, ne dobd dübörögve a földre

vén napad még úgy vélhetné…

… haragodban hányod a fát.

...Hogyha kimész a kamrába, hogy lisztet hozz a házba,

ne maradj el minduntalan.

...Ha mégy edényeket mosni, öblös csöbröt öblögetni,

mosd meg a kanna két fülét.

...Szedd számba a kanalakat, tedd helyére a tányérokat.”

A fürdés

„… Este szálltán fűtsd a szaunát, vidd a vizet, a virgácsot…”

Esténkénti munka

„... Mikor meg fonáshoz fognál, készülnél szőtte szövéshez..

Fonalad te magad fonjad, ujjaddal sodord serényen.

Fond a gyapjút gyöngédebben, len fonalát feszesebbre.

Készíts kemény gombolyagot…

...Darócot készíts köpenynek, szoknyának szőj puha posztót.

Kisbárány gyenge gyapjából, birka téli bundájából,

tavaszi toklyó bolyhából, nyári jerke nyírásából…”

Takarékos főzés

„…Főzzél finom árpa levet, maláta ízes italát

egyetlen egy árpaszemből, fél hasábfa füstje mellett.

Mikor árpád melengeted, malátádat megerjeszted,

ne kavard soha kanállal, semmiféle sodrófával.

Kavard mindig két kezeddel, teregessed tenyereddel.”

Érdekes megállapítás. Mi annak idején amikor sajtot, vagy egyéb terméket gyártottunk, mindig kézzel kavartunk mindent, kézzel kellett megállapítani a termék minőségét, a sajtalvadék szilárdságát stb..

Vendéglátás, viselkedés

„…Vendég ha tér a tanyára…

...Kínáljad kedvesen hellyel…

Mikor meg már elköszönne, vendéged már búcsút venne,

túlságosan ne tartóztasd, ne kísérd a küszöbön túl,

urad meg ne mérgesedjen…”

Hogyan takargassuk a szennyest?

„Ha meg egyszer magad mennél, szomszédokhoz, ha szaladnál

… Ottléted órájában ésszel élj, bölcsen beszélgess,

családod le ne csepüljed, anyósod meg ne alázzad.

…Menyecskék, ha megkérdeznék…

„ Adott – é vajat anyósod, adott – é annyit, mint anyád ?”

… Mondjad mindig: „ Adott bőven…”

Azért nem kell elfelejteni a múltat

„…Messze mész most otthonodból, másik házba, más hazába:

ne feledd édesanyádat, ne szomorítsd meg szülédet!”

Akinek nem sikerült

„… Ült egy asszony a sut alatt, vén banya vedlett bundában…

...Nékem se tanyám, sem társam, senkim sincsen, ki szeretne!

Halld meg húgom, mit beszélek!...

… Valaha szép virág voltam, hajadonként hímes hanga.

…Arra szoktatják a szűzet, arra késztetik a kislányt:

menjen menynek férjurához – rabszolgának rossz napához!

... Eladtak engem uramnak, vén napam házába vittek.

Mikor mentem, mind azt mondták, hajadonnak azt hazudták…

…Hebehurgyán el is hittem…

…egy csűrben csépelt gonoszság, másban csépelt méreg...

…Mindezzel mit sem törődtem, becsülettel buzgólkodtam,

reméltem, hogy megbecsülnek…

… iparkodtam, igyekeztem,

szép szelíden szót fogadtam..

... éjfélig is ébren voltam, korán reggel rögtön keltem.

Balgán tettem: nem becsültek, engem szegényt nem szerettek.

… őrtem örökké a lisztet, daráltam a durva dercét.

... Gyakorta én, gyámoltalan, megvetett meny, messzi mentem

mocsár mentén málnát szedtem, kenyerem úgy készítettem.

... Csukát, csikot csak úgy ettem.

... ha magam húztam a hálót, vontam vízből a varsákat.

... Nyáron kévét kötöztem, télen a trágyát forgattam.

Mégis napam nekem adta.

... csűrben a nagy cséphadarót, szaunában a rossz tilolót,

parton a súlyos sulykolót, szérűn a szórólapátot.

... Minden ok nélkül megszóltak, szidtak, szapultak…

... Bajom akkor bokrosodott, szenvedésem szaporodott,

mikor férjem lett farkasom…

... Bánatomban, nagy bajomban így sírtam, így sóhajtoztam.

Férjem a fal mögött állva meghallotta…

Berkenye bottal markában.”

A menekülésről

„… Meggondoltam, megfontoltam.

...Megváltam szokott szobámtól.

... útra keltem…

... Betértem bátyám telkére…

Mire jöttél haza hitvány..

… Réges rég meghalt apád…

Bátyád biza meg sem ismer, neje, mint a muszka némber!

… Tűzhelyre teszem a tenyerem: hideg a kemence köve…

... Bátyám lebzsel a lócán, bárgyú szemmel, bámúl énrám.

... Bátyáméktól messze mentem…

... mint a koldus kóboroltam.” /Kal 1.178-191./

Kalevala. Európa,1980. Ford.: Rácz István

Idézet 788

„…Maguk ott a szekérről

két kézzel hordták a ruhákat éjszínű vízbe,

és sebesen vetekedve taposták lenn a gödörben.

És az egész szennyest hogy tiszta fehérre kimosták,

végül a tenger parton sorban szétteregették

ott hol a parti kavics tisztább lett a haboktól.” /Homo 526./ VI.90-95.

Homérosz: Iliász – Odüszea, Magyar Helikon 1967. Ford. Devecseri Gábor